Vásárlási feltételek
Ezen dokumentum továbbiakban (ÁKF), minden az AEROPRODUKT Zrt. által kötött eladási, szállítási vagy vállalkozási szerződésnél külön kikötés nélkül a szerződés szerves részét képezi és biztosítja, hogy a termékek szállításával kapcsolatos legfontosabb feltételek egyértelmű és a szerződő felek részére kölcsönösen méltányos feltételekkel kerüljenek bele a Szállítási szerződésbe. Az általános kereskedelmi feltételektől eltérni csak írásban kötött megállapodással lehet.
1.A. A „Szállító” és/vagy „Vállalkozó” alatt az AEROPRODUKT Zrt. értendő.
1.B. A „Megrendelő” vagy „Vevő” alatt a megrendelést adó fél értendő.
1.C. Az „Áru” alatt a szerződés tárgyát képező termékek és/vagy szolgáltatások értendők.
2.A. Jelen dokumentumban rögzített feltételek a szerződés mellékletének és ezáltal a szerződés részének tekintendők és alkalmazandók, amennyiben a AP az ajánlatában, vagy más módon hivatkozott rá, továbbá az Megrendelő az ajánlat elfogadásakor (megrendelés) az alkalmazását nem kifogásolta.
2.B. Amennyiben a Megrendelő jelen ÁKF elfogadását teljes egészében kifejezetten kizárja, úgy kétoldalúan elfogadott szállítási szerződés megkötésére van szükség.
2.C. A Megrendelő az ajánlat elfogadása után nem jogosult jelen feltételektől eltérő feltételeket kikötni, vagy azt követelni.
2.D. Amennyiben a szerződésben és az ÁKF-ben foglaltak egyes pontokban eltérnek, úgy az érintett feltételek vonatkozásában automatikusan a szerződésben foglaltak tekintendők érvényesnek.
3.A. Az AP ügyfelei részére, azok írásos ajánlatkérésére termékeiről, szolgáltatásairól specifikus ajánlatot készít.
3.B. Az ajánlatkészítés térítésmentes.
3.C. Az ajánlat kidolgozásához az AP az ajánlatot kérő által megadott műszaki specifikációt és feltétel rendszert használja amennyiben azok elegendőek az ajánlat kidolgozásához.
3.D. Amennyiben az ajánlatot kérő által megadott műszaki specifikáció és feltétel rendszer nem elégséges az ajánlat kidolgozásához úgy az AP a szakmai normáknak és általánosan használt műszaki és egyéb feltételek figyelembevételével készíti azt el. (Ilyen esetben a megküldött ajánlatunk tájékoztató jellegűnek minősül.)
3.E. Az ajánlat kidolgozásához az AP nem használ fel harmadik fél által adott információkat, kivéve, ha ahhoz a harmadik fél kifejezetten hozzájárult.
3.F. Az ajánlatot az AP a lehető legrövidebb időn belül megküldi.
3.G. Ajánlatkérést az AP e-mail-en, faxon, postai úton megküldve fogad el. Szóbeli ajánlatkérés lehetséges, de azt 24 órán belül a fenti írott módok egyikén meg kell ismételni.
3.H. Ajánlatot az AP alapvetően e-mail-en küldi meg. A faxon vagy postai úton való ajánlatküldést az ajánlatkérésben az ajánlatot kérőnek kifejezetten kérnie kell.
3.I. Személyesen átadott ajánlatok esetén annak átvételéről az átvevőnek igazolást kell adnia. Annak hiányában az ajánlati kötöttség nem áll be.
3.J. Az AP szóban érvényes ajánlatot nem ad.
3.K. Az AP fenntartja a jogot, hogy az ajánlatadás napján az ajánlatot módosíthatja és a módosítást a módosított ajánlat megküldésének módján elküldje. (Ez esetben a módosított, javított ajánlat tekintendő érvényesnek.)
3.L. Az ajánlati kötöttségének időtartama – amennyiben arra az ajánlatban eltérő utalás nem történik – 30 naptári nap.
4.A. Amennyiben Megrendelő az AP ajánlatát teljes terjedelmében elfogadta és a terméket írásban megrendelte, a szállítási szerződés a Felek között létrejött.
4.B. A megrendelés kézhezvételét követően, az AP annak befogadását és a megrendelés elfogadását, - lehetőség szerint,- 3 munkanapon belül megküldött visszaigazolással nyugtázza.
4.C Amennyiben a megrendelés az ajánlattól eltér, úgy a megrendelés kézhezvételét követően az AP a megrendelés kézhezvételét és elfogadását 3 munkanapon belül visszaigazolja/visszaigazolhatja. Ilyen esetben a szerződés ezen visszaigazolás megküldésével jön létre a Felek között, az abban foglalt tartalommal.
4.D. A Megrendelő köteles a visszaigazolást leellenőrizni és véleményeltérés esetén 48 órán belül faxon vagy e-mailen visszajelezni. Ezen idő letelte után reklamációnak helye nincs, a visszaigazolást a Felek elfogadottnak tekintik. A szerződés a visszaigazolás szerinti tartalommal jött létre a Felek között, melynek részét képezi a jelen ÁKF.
4.E. A szerződés abban az esetben is létrejön, a kézhezvételtől számított 48 órán túl, ha a visszaigazolást a Megrendelő nem nyugtázza.
4.F. Amennyiben a szerződés részét képező dokumentumok között ellentmondás lépne fel, úgy azok az alábbi sorrendben (csökkenő prioritás) tekintendők érvényesnek.
I. megrendelés visszaigazolás
II. megrendelés
III. szállító megfelelő verziószámú ajánlata.
4.G. Ha a megrendelés a lényeges feltételekben eltér az ajánlattól, és az AP azt fenti megrendelés visszaigazolásának megküldésével nem fogadja el, az új ajánlatnak minősül és úgy a szerződés nem jött létre. Ebben az esetben felek között kétoldalúan aláírt szállítási szerződést kell kötni. Az AP csak e szerződés mindkét fél általi aláírását követően kezdi meg a teljesítést. A kétoldalúan aláírt szállítási Szerződés – hacsak a Szerződés másképp nem rendelkezik - érvénytelenít minden azt megelőzően keletkezett dokumentumot.
4.H. Szóbeli megrendelést a Szállító nem fogad el.
4.I. A szerződés az AP jóváhagyása nélkül nem ruházható át. (A cedáláshoz mindegyik fél jóváhagyása szükséges.)
5.A. A szerződés létrejöttét követően a megrendelés módosítása, illetve annak törlése – ha az AP megkezdte a szállítás előkészületeit (a megrendelés teljesítése érdekében anyagot, berendezést rendelt, aminek megrendelését nem tudja költségmentesen módosítani vagy lemondani), - költség vonzattal bírhat. Ezt a költséget a Szállító a megrendelőre hárítja. Ezen költség mértéke nem lehet nagyobb a szerződéses összegnél vagy a vonatkozó részösszegnél.
5.B. A megrendelés módosítása szállítási határidő módosulást vonhat maga után. Erről a Szállító a megrendelőt a módosított visszaigazolásban értesíti. A visszaigazolást a Megrendelő a 4.B. pont szerint kezeli.
6.A. A szerződés létrejöttét követően az AP haladéktalanul megkezdi a teljesítést. A Szállító ajánlatában megadott határidő a várható szállítási határidőt jelenti, a pillanatnyi gyártási kapacitásának függvényében. A ténylegesen vállalt szállítási határidőt a hivatalos megrendelést követően a visszaigazolásában határozza meg.
6.B. A Szállító visszaigazolásának Megrendelő általi kézhezvételét követően a Szállító jogosult az ajánlatban megadott határidőt korrigálni a 7.N. pont (Vis maior) esetében írt rendkívüli esemény/ek bekövetkeztének esetén. Erről a megrendelőt haladéktalanul értesíteni köteles, a módosult teljesítési időpontról is.
6.C. A Szállító teljesítésének napja az áru elkészülésekor küldött értesítő (ld. 7.pont) dátuma).
6.D. A Szállítási határidő automatikusan meghosszabbodik azon időtartammal, amely alatt a Megrendelő saját kötelezettségét nem teljesíti, pl. a vételár, annak aktuális részlete, megfizetésével késedelembe esik, vagy bármilyen más közbenső szolgáltatással esik késedelembe.
6.E. A Szállítási határidő automatikusan megváltozhat, amennyiben a Megrendelő a megrendelést módosítja.
6.F. Két munkahetet meghaladó szállítási késedelem esetén Megrendelő a Szállítót a késedelmesen szállított áru ÁFA nélküli nettó vételárára vetített 1% / hét, de max. 5% mértékű kötbér megfizetésére kötelezheti. Az ezt meghaladó mértékű, késedelemre alapított kötbér vagy kárigényt, ill. annak beszámítással történő pénzügyi rendezésének lehetőségét a Felek kifejezetten kizárják.
6.G. A késedelmes szállítás csak akkor szolgáltat okot a megrendelés lemondására, ha a Megrendelő a megrendelésében a megrendelésének teljesítését fix határidőhöz köti, megjelölve a szerződési érdeket, melyre vonatkozóan az AP kifejezett elfogadó nyilatkozatot tett.
7.A. A termék elkészültekor illetve előteljesítés esetén a részegység elkészültekor a Szállító értesítést küld a Megrendelőnek (a továbbiakban Értesítő), megjelölve abban az átadás pontos helyét és idejét.
7.B. Szállító jogosult az előteljesítésre.
7.C. A Szállító a megrendelés vagy egyes részleteinek teljesítéséhez egy vagy több alvállalkozót, esetleg felhatalmazott megbízottat vehet igénybe, hogy a Szállító nevében eljárjon. Ez úgy tekintendő, mintha, maga a Szállító járt volna el.
7.D. A teljesítés időpontja a Megrendelő értesítésének a dátuma. A teljesítés helye a Szállító telephelye.
7.E. A Megrendelőnek írásban kell közölnie az áru átvételére általa feljogosított személy nevét és személyi adatait.
7.F. A Megrendelő megbízottja az árut az Értesítő levél bemutatásával és személyi igazolványának felmutatásával veheti át. Az értesítő levél felmutatóját az AP az árú átvételére feljogosítottnak tekinti.
7.G. A Megrendelő, az Értesítő keltét követő 3. munkanapon köteles az árut átvenni és szükség szerint elszállítani. E határidő leteltével, az áruval összefüggő minden költség, teher, kárveszély és egyéb kockázat automatikusan átszáll a Megrendelőre, és Szállító jogosult az áru átadás-átvételekor esedékes számlájának – az Értesítőt, mint a teljesítés dokumentumát mellékelve - a tényleges átadás-átvételt megelőző benyújtására.
7.H. Az áru átvételének időpontja munkanapokon 7 és 13 óra között.
Helye: 6640 Csongrád Szegedi Út 1. GPS koordináták: 46°41'50.7"N 20°08'36.5"E Az áru átadás-átvétele során aláírt nyugták, szállítólevelek a megfelelő mennyiséget tanúsítják (egyéb kikötés hiányában ez légtechnikai beépítésre alkalmas, közúti árufuvarozásra alkalmas csomagolt vagy csomagolás nélküli állapotot jelent), így azok aláírását követően mennyiségi reklamációnak helye nincs. A leszállított árut a Megrendelőnek haladéktalanul ellenőriznie kell. Minőségi hiba esetén, azt írásban 48 órán belül kell dokumentáltan az AP-vel, valószínűsítve azt, hogy a hiba oka az EXW átadás előtt keletkezett.
7.I. Az elszállítással kapcsolatban a Szállító által külön megállapodás alapján nyújtott szolgáltatások (szállítójármű biztosítása, targonca ill. daruköltség, rakodó személyzet) költségeit Szállító utólag külön számlázza ki, amelyet Megrendelő viselni köteles.
7.J. Az áruszállító járműre való felrakása minden esetben az AP, a lerakása minden esetében a Megrendelő feladata.
7.K. A szállítmányozás közben keletkezett károkért az azt szervező fél tartozik felelősséggel.
7.L. Amennyiben a Megrendelő feladata az áru elszállítása, de az értesítést követően azt nem szállítja el, úgy a Szállító intézkedik annak felelős őrzéséről. A megrendelőt terheli a tárolás költsége, illetve a keletkező egyéb járulékos költségek. Ez esetben a Megrendelő ugyanúgy tartozik fizetni, mintha az árut elszállította volna.
7.M. Minden olyan esemény, mint a Vállalatot vagy annak szállítóit érintő sztrájkok, tűzvész, árvíz, aszály, kizárások, beszállítói késedelmek, baleset, különféle korlátozások, munkaerő vagy anyaghiányok, háborús cselekmények, polgári zavargások, stb. késleltethetik, vagy felfüggeszthetik a rendelés teljesítését. Ez esetre a Szállító közvetlen vagy közvetett kár és költségtérítési felelősségét kizárja.
8.A. A vételár nem tartalmazza az Áru karbantartásának, és az üzemszerűen elhasználódó anyagok költségét.
8.B. A számlákat a Szállító számára mentesen minden költségtől és átutalási díjtól a szerződésben előírt fizetési határidőnek megfelelően kell kiegyenlíteni.
8.C. Késedelmes fizetés esetén, az AP a fizetés esedékessége napján érvényes, a PTK gazdálkodó szervezetek közötti törvényes késedelmi kamatot számítja fel, a teljes tartozás után, annak lejáratától.
8.D. A Szállító által az ajánlatokban adott bármely árengedmény kizárólag a fizetési határidő betartása esetén érvényes. Késedelmes fizetés esetén Szállító jogosult az árengedmény összegének utólagos árkülönbözeti számla formájában történő benyújtására, és a megrendelő köteles azt 15 naptári napon belül Szállítónak kifizetni. Az árengedmény visszavonásának alapja a teljes szerződéses ár függetlenül attól, hogy a megrendelő részszámlával vagy részszámlákkal esett késedelembe.
8.E. A kifizetés nem csökkenthető a jelen vagy más megrendelésekből eredeztetett semmilyen ellenigény beszámításával.
9.A. A szerződés szerinti vételár teljes kiegyenlítéséig az áru Szállító tulajdonát képezi és azzal szabadon rendelkezhet, beleértve a termék vagy berendezés leállítását, leszerelését és a beépítési helyéről történő elszállítását is. Amennyiben Megrendelő a Szállító által szállított berendezéseket továbbértékesíti, Megrendelő erről a tényről köteles a Megrendelőjét írásban tájékoztatni. Ezen értesítés elmulasztása Megrendelő részéről súlyos szerződésszegésnek minősül.
9.B. Megrendelő a vételár teljes kiegyenlítéséig köteles az árut úgy megjelölni, tárolni és őrizni, hogy Szállító tulajdonjoga 3. személyek számára egyértelműen látható legyen.
9.C. Megrendelő nem jogosult az árut bármilyen formában megterhelni vagy harmadik személynek biztosítékként átadni.
9.D. A tulajdonjog-fenntartás érvényesítése érdekében a vevő köteles a Szállító kérésére legkésőbb 3 munkanapon belül minden vonatkozó tájékoztatást megadni és könyveibe betekintést engedni.
9.E. Amennyiben Megrendelő a tulajdonjog-fenntartás alatt álló árut továbbértékesíti, az áru ellenértékéből az eladó követelésének megfelelő vételárrész a Szállítót illeti, Vevő az így megkapott összegből semmilyen más tartozását nem egyenlítheti ki, ez a Megrendelő számára idegen dolognak minősül. Megrendelő az ilyen vételár-követelését a Szállítási Szerződés létrejöttével az AP-re engedményezi, aki jogosult követelését saját nevében beszedni. Ha a Megrendelő Vevője átutalással fizet, akkor a Megrendelő már a Szállítási Szerződés létrejöttével engedményezi a bankjával szembeni követelését a Szállítóra.
9.F. A fizetési feltételek megszegése az áru visszavételét vonhatja maga után. Ez esetben a Vevő köteles az árut a Szállító felhívására visszaszolgáltatni, amennyiben azt 3. fél részére átadta, annak visszavételéről gondoskodni. Az áru ilyen visszavétele nem jelenti a vételár megfizetési kötelezettségének megszűnését.
10.A. Szállító az általa átadott termékekre 12 hónap garanciát vállal a szállítólevélen vagy számlán történő átadás dátumától. Az átadott berendezésekre az üzembe helyezéstől számított 12 hónap garanciát vállal, de legfeljebb azok Megrendelő általi átvételétől - késedelmes átvétel esetén az Értesítő keltétől számított 3. munkanaptól - kezdődően 18 hónap garanciát vállal, azzal, hogy rendeltetésszerű használat esetén az Áruk mentesek lesznek minden anyag és gyártási hibától, feltéve, hogy a Vevő a hiba felfedezésétől számított 10 napon belül írásban értesíti a Szállítót a hibáról, lehetővé téve annak AP általi felülvizsgálatát.
10.B. A garancia feltétele a berendezéseknek Szállító szervize, vagy a Szállító szervizpartneri szerződés útján meghatalmazott szervizpartnerei általi üzembe helyezése és rendszeres karbantartása.
10.C. Egyéb termékek esetén, ahol a beüzemelés nem releváns tevékenység, a garancia feltétele a termékek szakszerű beépítése.
10.D. Szállító nem tartozik felelősséggel rendszertervezési hibából, szakszerűtlen szerelésből és mozgatásból, vagy nem rendeltetésszerű használatból eredő hibákért és károkért.
10.E. A garancia alá tartozó hiba esetén Szállító köteles a szükséges intézkedéseket soron kívül megtenni.
10.F. A Szállító javít vagy cserél a saját elhatározása szerint, semmilyen körülmények között nem kötelezhető azonban kár, tapadó kár illetőleg következményi kár megtérítésére.
10.G. A garanciai idő a hiba bejelentésétől annak elhárításáig tartó időtartammal – amennyiben az több mint 3 munkanap – meghosszabbodik.
10.H. A garancia nem terjed ki a gyorsan kopó alkatrészekre (mint pl. tömítés, csapágy, szűrő, ékszíj).
10.I. A garancia érvényét veszti,
I. ha az árut jogosulatlanul helyezték üzembe, vagy átalakították;
II. ha Megrendelő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy ha a 10.D. pontban leírt szakszerűtlen használat megvalósult.
III. ha a Megrendelő, üzemeltető nem tartja be az Árura vonatkozó installációs, kezelési és karbantartási utasításban (pl.: Gépkönyv) leírtakat
IV. ha a hiba észlelését követően nem szüneteltetik az Áru használatát
V. ha szakszerűtlen javítást vagy javíttatást végeztetnek
VI. ha a szükségszerű karbantartási szervizelést elmulasztják
11.A. A Szállító által a Megrendelőnek átadott valamennyi rajz, katalógus, műszaki dokumentációk – kivéve az átadás átvételi dokumentációt - tájékoztató jelegű adatszolgáltatásnak tekintendők nem kötelező érvénnyel. A Szállító fenntartja a jogot bármely fenti anyagok módosítására.
11.B. A Szállító részére átadott összes rajz, adat, dokumentáció a Szállító tulajdonában marad. Azokat kizárólag a Megrendelő és kizárólag a Megrendelésben részletezett Áruval kapcsolatban használhatja fel.
11.C. Az áru átadás-átvételekor Szállító az alábbi dokumentumokat adja át az áruval együtt Megrendelőnek:
I. 1 pld. Kezelési és karbantartási utasítás (Csak légkezelők, ventilátorok esetében.)
II. 1 pld. Szállítólevél
III. 1 db Szállítói megfelelőségi nyilatkozat (Külön kérésre.)
IV. Teljesítménynyilatkozat – építési termékek esetén
11.D. Egyéb dokumentációkat – hacsak a szerződés erről másképp nem rendelkezik – Szállító nem köteles Megrendelő részére átadni, illetve átadás hiányában azokat egyéb módon, (pl.: honlapján elérhetővé teszi.
11.E. A vételár kiegyenlítésének bármely dokumentáció hiányára való hivatkozással történő megtagadásának lehetőségét Felek kifejezetten kizárják.
12.A. A Szállító terméket nem vásárol vissza, kivétel, ha erről kifejezetten megállapodnak.
13.A. Megrendelő a megrendeléstől számított 8 napon belül elállhat a szerződéstől. Megrendelő tartozik ez esetben – az (5.A. pont) szerinti kötelezettségein felül - a vételár 10%-át bánatpénz címén Szállító számlája alapján az elállás napjától számított 8 naptári napon belül megfizetni.
13.B. Megrendelőnek az 13.A. pontban foglalt és a Szállító súlyos szerződésszegéséből eredő elállási jogán kívüli elállási lehetőségét a Felek kifejezetten kizárják.
13.C. Szállító elállhat a szerződéstől, ha Megrendelő az elszállítási határidő (7.G. pont) lejártát követő 15 napon belül nem veszi át az árut, vagy 15 napot meghaladó fizetési késedelembe esik. Ez esetben a Szállító jogosult másnak értékesíteni a terméket. Az előleggel csak akkor köteles elszámolni, ha az új vevőtől a vételár befolyt, a beérkezés időpontjától számított 15 napon belül. Szállító az elszámoláskor beszámítással érvényesítheti a 7.I., 7.L, 8.C pontokban felsoroltakat.
13.D. Szállítónak a Megrendelő szerződésszegése miatt történő elállása esetén Megrendelő a vételár 20 %-át meghiúsulási kötbér címén köteles megfizetni.
14.A. Megrendelő fizetési késedelme esetén Szállító jogosult a Megrendelővel folyamatban lévő szerződései teljesítéseinek a felfüggesztésére és nem köteles azt folytatni mindaddig, amíg Megrendelő a vételár hátralékot, vagy más szerződéses viszonyból származó fennálló lejárt tartozását ki nem egyenlíti és a még hátralévő teljesítési részek tekintetében fizetési bankgaranciával, vagy más, Szállító által elfogadott módon Szállító részére fizetési biztosítékot nem nyújt. Az ilyen okból származó teljesítési késedelem kizárja Megrendelő kötbér és kártérítési igényét.
14.B. A Szállítási Szerződéssel kapcsolatos minden vita esetén a Csongrádi Járásbíróság, illetve hatáskörtől függően a Szegedi Törvényszék illetékes, azzal, hogy Szállító saját választása alapján jogosult jogait a Bírósági eljárás helyett a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett állandó választott Bíróság előtt is érvényesíteni.
14.C. A Szállító és a Megrendelő között létrejött szerződést a Magyar Jog szerint kell értelmezni.
14.D. Jelen ÁKF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók
Adatkezelő megnevezése: AEROPRODUKT Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhely:6640 Csongrád, Szegedi út 1.
Cégjegyzékszám:06-10-000527
Adószám: 23524383-2-06
Képviselője: Pusztai Zsolt vezérigazgató
Telefon: +36-63-481-143
E-mail cím: aeroprodukt@aeroprodukt.hu
Az adatkezelő Adatvédelmi tisztviselőt nem foglalkoztat.
Az adatkezelés célja:
A szerződéseknek a jogszabályi elvárásokkal összhangban történő előkészítése érdekében a szerződéskezelésre vonatkozóan meghatározott dokumentumokkal és elektronikus rendszerekkel összefüggő személyes adatok kezelése, a szerződésben szereplő kapcsolattartók és képviselők vonatkozásában. Az adatok elektronikus adatbázisban (szerződéskezelő rendszerben) történő rögzítése, tárolása, felhasználása, törlése.
Tárolás jogalapja: Jogszabályi kötelezettség, jogos érdek
(GDPR 6. Cikk (1) bekezdés a) b) c) d) f)
GDPR 9. Cikk (2) bekezdés a) f)
(azon adatokat, melyeket az adatkezelő nem kizárólag a GDPR 6. Cikk (1) bekezdés a) illetve 9. Cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti jogalapra hivatkozással kezel, szerződő partner (a kezelt személy) hozzájárulásától függetlenül, annak visszavonása ellenére is jogosult és köteles kezelni – jogszerű adatkezelés részét képezik–.)
A személyes adatok megadása fő szabály szerint a szerződő partner (a kezelt személy) szabad döntésén múlik. Amennyiben a személyes adatok megadása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele, szerződő partner (a kezelt személy) köteles a megjelölt személyes(céges) adatokat megadni, amelynek elmulasztása az alábbi jogkövetkezményekkel járhat:
- adatkérés jogi kötelezettség teljesítése céljából: a jogi kötelezettség teljesítésének lehetetlenné válása
- adatkérés szerződéskötés céljából: szerződéskötés elmaradása
- adatkérés szolgáltatás igénybevétele céljából: szolgáltatás nyújtásának megtagadása
Tárolás időtartama: A szerződés tárgya szerinti iratkezelési megőrzési idő.
Rögzítendő adat kategóriája: Név (cégnév), Születési hely, Születési idő, Anyja neve, Lakcím(székhely), Adószám/adóazonosító jel, Vállalkozói igazolvány száma (Cégjegyzékszám), Bankszámlaszám
Adat forrása: szerződő partner, nyilvános adatbázisok (cégadatbázis)
Az adatkezelő automatizált döntéshozatalt, illetve profilozást nem alkalmaz.
Az érintett személyes adatait fő szabály szerint az Adatkezelő munkavállalói ismerhetik meg feladataik ellátása érdekében. Így például az Adatkezelő iktatással foglalkozó munkatársai az ügykezelés érdekében jogi képviselő a szerződés elkészítése érdekében megismerik az érintett személyes adatait.
Az Adatkezelő csak kivételes esetben adja át az érintett személyes adatait más állami szervek számára. Így például, amennyiben az érintett és az Adatkezelő között folyamatban levő jogvitában bírósági eljárás indul, és az eljáró bíróság számára szükséges az érintett személyes adatait tartalmazó iratok átadása, a rendőrség megkeresi az Adatkezelőt, és a nyomozáshoz az érintett személyes adatait tartalmazó iratok továbbítását kéri. Emellett például az Adatkezelő jogi képviseletét ellátó ügyvéd szintén megismeri a személyes adatokat, ha az érintett szerződő partner (a kezelt személy) és az Adatkezelő között jogvitára kerül sor.
Az Adatkezelő az érintett által megadott személyes adatokat az Adatkezelő székhelyén illetve bejegyzett telephelyén tárolja.
Az Adatkezelő megfelelő információbiztonsági intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy az érintett személyes adatait védje többek között a jogosulatlan hozzáférés ellen vagy azok jogosulatlan megváltoztatása ellen. Így például a szervereken tárolt személyes adatokhoz való hozzáférés naplózásra kerül, ami alapján mindig ellenőrizhető, ki, mikor, milyen személyes adatokhoz fért hozzá. Az Adatkezelő megfelelő szervezési intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy a személyes adatok ne válhassanak hozzáférhetővé meghatározatlan számú személy számára.
A GDPR 15. cikke alapján az érintett kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést az alábbiak szerint:
(1) Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
a) az adatkezelés céljai;
b) az érintett személyes adatok kategóriái;
c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
f) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
h) az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
(2) Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri. A másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
A GDPR 16. cikke alapján az érintett jogosult az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adat helyesbítését kérni.
Az érintett erre vonatkozó kérése esetén az Adatkezelő köteles indokolatlan késedelem nélkül helyesbíteni a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
A GDPR 17. cikke alapján az érintett jogosult az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adat törlését kérni az alábbiak szerint:
(1) Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok törlését kérje, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az érintett tiltakozik a közérdekből, közhatalmi jogosítvány gyakorlása érdekében vagy az adatkezelő (harmadik fél) jogos érdekében történő adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a tiltakozik a közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelés ellen;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban (magyar jogban) előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
(2) Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az (1) bekezdés értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
(3) Az Érintett törlési jogának korlátozására csak a GDPR-ban írt alábbi kivételek fennállása esetén kerülhet sor, azaz a fenti indokok fennállása esetén a személyes adatok további megőrzése jogszerűnek tekinthető:
a) ha a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jog gyakorlása, vagy
b) ha valamely jogi kötelezettségnek való megfelelés, vagy
c) ha közérdekből végzett feladat végrehajtása, vagy
d) ha az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása miatt, vagy
e) ha népegészségügy területén érintő közérdekből,
f) ha közérdekű archiválás céljából, vagy
g) ha tudományos és történelmi kutatás céljából vagy statisztikai célból, vagy
h) ha jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez illetve védelméhez szükséges.
A GDPR 18. cikke alapján az érintett jogosult az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adat kezelésének korlátozását kérni az alábbiak szerint:
(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását
c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett tiltakozott a közérdekből, közhatalmi jogosítvány gyakorlása érdekében vagy az adatkezelő (harmadik fél) jogos érdekében történő adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
(2) Ha az adatkezelés a fentiek alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
(3) Az Adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
A GDPR 21. cikke alapján az érintett jogosult az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adat kezelése ellen tiltakozni az alábbiak szerint:
(1) Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekből, közhatalmi jogosítvány gyakorlása érdekében vagy az adatkezelő (harmadik fél) jogos érdekében történő kezelése ellen, ideértve az ezen alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
(2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
(3) A tiltakozáshoz való jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.
(4) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.
(5) Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.
A GDPR 20. cikke alapján az érintett jogosult a rá vonatkozó személyes adatok hordozhatóságára az alábbiak szerint:
(1) Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
a) ha az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása, vagy az Érintettel kötött szerződés teljesítése
b) és az adatkezelés automatizált módon történik.
(2) Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
(3) Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása nem sértheti a törléshez való jogot. Az adathordozás joga nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.
(4) Az adatok hordozhatóságához való jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
A GDPR 7. cikk (3) bekezdése alapján az érintett jogosult a személyes adatainak kezeléséhez adott hozzájárulást bármely időpontban visszavonni az alábbiak szerint:
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon jogosult megtenni, mint annak megadását.
Az érintett jogorvoslati joga bíróság előtt, felügyeleti hatósághoz címzett panasz
Az érintett által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén polgári pert kezdeményezhet az Adatkezelő ellen. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek
Az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR-t.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5
e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
telefon: +36 (1) 391-1400
fax.: +36 (1) 391-1410
honlap: www.naih.hu
